dr. Molnár László: Tegyünk egy lépést a fogyatékos emberek foglalkoztatásának javításáért

Budapest, 2019. május 29. – A fogyatékos emberek foglalkoztatásának szükségességére, ezzel összefüggő feladatokra hívta fel a figyelmet dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere azon az üzleti találkozón, melyen a XI. kerületben működő vállalatok, szervezetek vezetői vettek részt. A különleges esemény célja, hogy a fogyatékos munkavállalók integrációjának évében minél több szervezet, vállalat, önkormányzat tegyen valós lépést annak érdekében, hogy sérült embertársaink foglalkoztatása javuljon.

 

Konkrét intézkedések megfogalmazását és valós lépéseket kért dr. Molnár László közel hetven, a XI. kerületben is működő kis-, közepes és nagyvállalati vezetőtől az A38 Hajón megrendezett üzleti reggelin. A bejelentés célja nem más, mint elősegíteni a fogyatékos munkavállalók integrációját és javítani munkaerőpiaci helyzetüket.

 

„2019 a fogyatékos munkavállalók munkaerőpiaci integrációjának éve, mely minket is cselekvésre szólít” – mondta el dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere. „Szeretnénk közös összefogásban kérni a vállalatokat, szervezeteket, más önkormányzatokat arra, hogy tegyenek egy lépést a sérült emberek munkaerőpiaci integrációja érdekében: mérjék fel, hogy milyen lehetőségeket látnak saját szervezetüknél a fogyatékos emberek foglalkoztatására és fogalmazzanak meg konkrét intézkedési terveket erre vonatkozóan. Mi is ezt tesszük, és önkormányzatként igyekszünk élen járni a fogyatékos emberek foglalkoztatásában. Hiszünk abban, hogy megfelelő támogatással a fogyatékkal élő emberek jelentősebb hányadát be lehet vonni a munkaerőpiacra, ezzel pedig mindenki nyer. A munkavállalás javíthatja az érintettek mentális állapotát, csökkenti a szegénység kockázatát és a magasabb foglalkoztatottság révén a gazdasági növekedésre is jótékonyan hat, nem beszélve a szervezet belső környezetéről, mely szintén közelebb kerül a társadalmi sokszínűség megéléséhez, ennek elfogadásához” – tette hozzá az alpolgármester.

 

A program első lépéseként egy kutatásra invitálta a jelen lévő szervezetek képviselőit Újbuda Önkormányzata, melynek célja, hogy felmérje a jelenlegi állapotot, azaz azt, hogy hol tartanak most a vállalatok, intézmények a fogyatékos emberek foglalkoztatásának kérdésében. A kezdeményezők célja, hogy egy éve alatt visszamérhető változásokról tudjanak beszámolni, illetve segítséget tudjanak nyújtani azon szervezeteknek, akik nyitottak a fogyatékos emberek befogadására.

 

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelten kezeli az esélyegyenlőség megteremtésének ügyét annak érdekében, hogy a kerület különböző hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosait segítse életminőségük javításában. E cél megvalósulása érdekében számos programot indítottak, hogy felhívják mind a vállalatok, mind a civil társadalom figyelmét az esélyegyenlőség ügyének és megteremtésének fontosságára, legyen szó akadálymentesítésről, óvodai vagy iskolai érzékenyítő programokról vagy éppen megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítéséről.

 

Ezúton kérjük Önöket, hogy csatlakozzanak Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzatának felhívásához és vegyenek részt a rendezvényen is említett felmérésünkben, amelynek célja, hogy feltérképezzük a kerület vállalkozásainak valós helyzetét a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának területén.

Kérjük, szíveskedjenek kitölteni az alábbi űrlapot 2019. június 15-ig!

ŰRLAP

Részvételüket és együttműködésüket előre is köszönjük!

 

© 2016 - eselyekutcaja.ujbuda.hu