A februártól májusig tartó programsorozat újszerűségét az adja, hogy a szakemberek a szerhasználatot következménynek tekintik, alkalmazásának okát pedig sok esetben a család nem megfelelő működésében találják. Ezért a programsorozat célja, hogy a gyermeket nevelő családok, a szülők a szerhasználattal összefüggő specifikus ismeretekre tegyenek szert, ezzel is fejlesztve a szülői készségeiket, erősítve a családi rendszerüket.
Az érdeklődők a rendezvénysorozat nyitó előadásán, február 22-én Dr. Zacher Gábor toxikológus előadását hallgathatják meg a 2017 évi droghelyzetről, a szülők felelősségéről, a példamutatásuk fontosságáról.
A „Tudatos Szülő, Tiszta Gyermek – Drogprevenció Újbudán” című programsorozat szervezői 6 alkalommal várják a különböző programokra nyitott és gyermekét tudatosan jóra nevelő szülőt, szülőket, családokat. A rendezvényeken való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni itt lehet: csaladbarat.ujbuda.hu/drogprevencio
Az esemény facebook oldala: www.facebook.com/drogprevencioujbudan
A rendezvénysorozat családbarát, így a szervezők a rendezvény idejére játszósarokkal várják a kicsiket. Emellett fogyatékos-barát is, így az akadálymentes helyszíneken jeltolmács biztosítja a hallássérült vendégek számára a hangzó szöveg megértését.
A 6 alkalmas programsorozat folytatásához a szervezők szívesen fogadják további civil és vállalati partnerek jelentkezését!
A rendezvénysorozat fővédnöke Dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke.
A "Tudatos Szülő Tiszta Gyermek - Drogprevenció Újbudán" elnevezésű KAB-ME-16-C-25487 azonosító számú pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával és a Nemzeti Szociális és Rehabilitációs Hivatal közreműködésével kerül megvalósításra.