Budapesti Művelődési Központ bemutatkozó

1979-ben nyitotta meg kapuit a Budapesti Művelődési Központ (BMK), mely máig Újbuda egyik legnépszerűbb kulturális színtere.

 

A BMK épületén első perctől kezdve két önálló intézmény: a Budapesti Művelődési Központ és a FSZEK Kelenföldi Könyvtára osztozott.

Művészeti csoportjaink, alkotó műhelyeink szívesen fogadják a művészetbarátokat. Nyitott Egyetemünk képzőművészeti, történelmi, földrajzi és informatikai előadásokkal gazdagítja a tudásukat bővíteni kívánókat. Egészségmegőrző és rekreációs foglalkozásaink segítik látogatóink felfrissülését. Gyermekkoncertek és bábelőadások, mozgás- és személyiségfejlesztő foglalkozások, továbbá a Bartók Táncegyüttes több korosztály számára indított néptánc tanfolyamai szerepelnek színes kínálatunkban.

 

A művelődési központ számára kiemelten fontos a társadalmi szerepvállalás és az esélyegyenlőség biztosítása, ezért a BMK új hagyományt teremtve 2015-ben elindította Életrevalók című filmklubját, melyben havonta kétszer hódolhatunk a hetedik művészeti ág, a film és a mozi varázslatos világának. Filmklubunkba kiemelten meghívjuk a fogyatékossággal élő embereket is.

Mivel a mozi, a mozgókép élvezete mindenkit megillet, ezért a teljes akadálymentesség jegyében a filmek magyar nyelven, igény esetén magyar feliratozással kerülnek vetítésre, akadálymentesen megközelíthető teremben.

 

Legyen Ön is látogatónk!

http://bmknet.hu/ 

© 2016 - eselyekutcaja.ujbuda.hu