A család az emberi élet kiteljesedésének legfontosabb színtere és a gyerekek nevelésének legjobb közege. Ezért nem mindegy, hogy a média miként mutatja be a családot, milyen mintát állít az olvasók elé.
Arra bátorítjuk az újságírókat, hogy a divatos trendek ellenére írásaikkal, műsoraikkal erősítsék a hagyományos családképet. Havonta választunk az adott hónapból írásokat/műsorokat/adásokat, amelyek családról szólnak, értéket képviselnek, tanulsággal szolgálnak.
A Média a Családért Alapítvány 2016-ban a határon túlra is kiterjesztette tevékenységét. Négytagú zsűri (Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról) hónapról hónapra küldi térségéből a családról megjelent anyagokat. Június elején 4 napos workshopot tartottunk Erdélyben, Dálnokon. Személyesen megismerkedtünk a határon túli térség kimagasló magyar újságíróival, elmondtuk tapasztalatainkat, beszélgettünk a lehetőségekről, tanulságainkról.
Célcsoportunk főleg az újságírók, a média és természetesen azok a nyitott olvasók, tévénézők, rádióhallgatók, akik követik tevékenységünket, ajánlásaikkal segítik munkánkat.