Erste Bank Hungary Zrt. bemutatkozó

Az Erstét 200 évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy társadalmi státuszra, nemzetiségre, hitre, nemi hovatartozásra, életkorra való tekintet nélkül mindenki részesülhessen a jólétből, melyek megóvása és terjesztése továbbra is célunk. Jövőképünk egyik fontos mondata: „Elkötelezettségünket ügyfeleink és Magyarország iránt banki és befektetési szolgáltatásainkon kívül társadalmi szerepvállalásunkkal is bizonyítjuk.”

 

Bonyolult világunkban az Erste Bank több kíván lenni, mint pénzügyi megoldásokat nyújtó üzleti vállalkozás, hiszen valójában élethelyzetekre kínál megoldást. Ennek fényében a bank nemcsak banki és befektetési tevékenységei révén tanúsít elkötelezettséget Magyarország és a magyar ügyfelek iránt, hanem társadalmi szerepvállalásai révén is.
 
Társadalmi felelősségvállalási tevékenységünk három pilléren nyugszik:

  • az Erste Stiftung [Erste Alapítvány] magyarországi tevékenységén,
  • a Good.bee programon, valamint a bank saját,
  • „+1 tett” névre keresztelt CSR-programjára.

 

Az ERSTE Alapítvány Magyarországon

  

Az Erste Group főrészvényeseként az ERSTE Alapítvány elkötelezett Közép- és Délkelet-Európában a társadalom fejlesztése iránt, amely vállalást három program – társadalomfejlesztés, kultúra, Európa – keretében indított vagy támogatott projektek révén valósít meg.

 

Annak érdekében, hogy a civil szervezetek bővíthessék kapacitásaikat, s ezáltal erősebbé és fenntarthatóbbá váljanak, magyar szervezetek közreműködésével létrejött az ERSTE Alapítvány Civil Akadémia. Az ERSTE Alapítvány Roma Partnerség a közösségek szintjén összpontosít a szociális vállalkozásokra vonatkozó kezdeményezésekre, elősegítve a romák és nem romák közti együttműködést, ezáltal is előmozdítva a szegénység visszaszorítása elleni harcot. Az ERSTE Alapítvány Társadalmi Kutatások Ösztöndíj kelet-közép-európai kutatók, tudósok és értelmiségiek részére nyújt támogatást a gazdasági-társadalmi demográfiai változások témakörében végzett kutatások végzésére. Az ERSTE Alapítvány emellett a kortárs művészetek platformjaként működő tranzit.hu főtámogatója is, elősegítve a művészetek terjedését.

 
Az Alapítvány által támogatott Közép-európai Iskolák Akadémiája magyarországi és 14 más kelet-közép-európai országban élő fiatalok számára kínál lehetőséget határokon átnyúló barátságok kialakítására az európai értékek megismertetését célzó nemzetközi iskolai projektekben való részvétel útján.

 
További információ: http://www.erstestiftung.org/

goodbee_logo_200x84

 

A good.bee az Erste Alapítvány és az Erste Group pénzügyi befogadást elősegítő kezdeményezése. Fő feladata, hogy innovatív megoldásokat dolgozzon ki annak érdekében, hogy Kelet-Közép-Európában leomoljanak az egyének és vállalkozások előtt a pénzügyi befogadást akadályozó korlátok.

 

2014-ben az EBH által a szociális vállalkozások számára biztosított hitelkeret mértéke elérte a 100 millió forintot (333 ezer eurót). A társadalmi hatás jelentősége azonban jóval túlmutat a hitelállomány volumenén, s ezt alátámasztja a Magyar Adományozói Fórum által odaítélt társadalmi befektetési díj is, amelyen az EBH és a good.bee 2014-ben immár sorozatban harmadik alkalommal nyerte el a leginnovatívabb támogatási programnak járó címet, ezúttal a 2012 óta mikrohitelezésben részesített Szimbiózis Alapítvánnyal folytatott komplex együttműködésért.

További információ: http://www.erstestiftung.org/project/good-bee/

plusz1tett_156x200

 
„Elkötelezettségünket ügyfeleink és Magyarország iránt banki és befektetési szolgáltatásainkon kívül társadalmi szerepvállalásunkkal is bizonyítjuk.” Ennek, az Erste jövőképéből kiemelt gondolatnak a szellemében indítottuk útjára 2014-ben a „+1 tett” névre keresztelt programunkat. A program 2014-ben pályázattal indult, melynek segítségével olyan közösségeket és projekteket kívántunk feltérképezni, amelyek hathatós segítséget nyújtanak a társadalmat foglalkoztató ügyek megoldásában, az öngondoskodás és digitális világ témáiban. Mindezt úgy, hogy az anyagi támogatáson túl a bank munkatársai aktívan részt vehettek a projektekben, szakmai tudásukkal segítve a kiválasztott szervezetek munkáját.
 
A program keretében három szervezettel működtünk együtt:

 

Salva Vita Alapítvány - +1 ötlet, amit csak te adhatsz!

Az Erste Banknál hiszünk abban, hogy minden embernek hozzáférést kell biztosítani a pénzügyi szolgáltatásokhoz. A pénzügyek azonban sokszor még egy az átlagember számára is nehezen érthetők. A Salva Vita Alapítvány évek óta foglalkozik fogyatékos/megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációjának elősegítésével, akik számára a pénzkezelés, az ezzel kapcsolatos ügyintézés, banki szolgáltatások igénybe vétele nehézséget okoz. Különösen igaz ez az értelmileg korlátozott embertársainkra, akik nehezebben igazodnak el a sokszor bonyolult szabályok, folyamatok, online felületek világában.

A Salva Vita Alapítvány pályázatában erre a problémára kínált megoldást egy mindenki által jól érthető, tananyagként is használható, ún. „Pénzügyi kisokos” létrehozásával. A kiadvány összeállításában az Erste Bank lelkes szakemberei segítették az Alapítványt. A Pénzügyi 1X1 nevet viselő kisokos végül több ezer példányszámban került szétosztásra speciális szakiskolákban, országszerte. A kiadvány mellett az Alapítvány 10 speciális iskolában, klubfoglalkozások keretében, „ERSTE-Salva pénzügyi tájékoztató órákat” tartott a bank önkéntes dolgozóinak bevonásával.

Az Erste Bank Pénzügyi1X1 programja 2015-ben elnyerte a „Leginnovatívabb Támogatói Program” első díját a Magyar Adományozói Fórumtól.
 
Együttható Egyesület - +1 érv az online biztonság mellett!

Az Együttható Egyesületet 2011-ben alapították azzal a céllal, hogy a fiatalok számára eddig még nem létező, hiánypótló, innovatív programokat szervezzenek. Az egyik ilyen programjuk a Surf Safe nevet viseli, témája a biztonságos internet és a tudatos médiafogyasztás. A program keretében hétvégi csoportos foglalkozásokat és preventív célú iskolai foglalkozásokat tartanak 10–18 év közötti fiataloknak. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak az Erste Bank lelkes szakemberei, akik az együttműködés során számos foglalkozáson vettek részt, és osztották meg tapasztalataikat az érdeklődő fiatalokkal. Az önkéntes munkát egy napos felkészülési tréning és tartalomgeneráló workshop előzte meg. A banki munkatársak pénzügyi biztonságra vonatkozó szemlélete és e téren szerzett tapasztalatai különösen fontosak voltak.
 
Szimbiózis Alapítvány - +1 tetterős kéz

A bank támogatásával az országban ez idáig egyedülálló alpaka terápia került bevezetésre. A pályázat segítségével, az elnyert forrásból az Alapítvány egy alpaka párt vásárolt, akiknek nyitott karám-istállót, vadetetőt, kerítést, kaput, illetve információs táblát készítettek a bank dolgozóinak segítségével. A későbbiekben az alpaka tartás és terápia hazai és nemzetközi disszeminációjára kerül sor, majd hozzálátnak a gyapjúfeldolgozás beindításához (kézműves műhelyük nemezelős részlegének szolgál alapanyagul). A +1 tett program hozzájárult az alpaka tartás, mint terápiás lehetőség szakmai és pénzügyi fenntarthatóságához Magyarországon.
 

Közösségi csapatmunka

 

A +1 tett program továbbgondolásaként 2015-ben bankunk – munkavállalóira építve - egy új önkéntes programot indított, mely a közösségi csapatmunka nevet kapta. A program keretében pályáztatás útján adtunk lehetőséget a bank munkavállalóinak arra, hogy jelentkezzenek olyan programok megvalósítására, melyeket ők maguk választottak. Fontos szempont volt, hogy a kollégák minden esetben saját maguk szervezzék meg a közösségi csapatmunkán belül azt a programot, amire pályáztak, míg a Bank finanszírozást adott a programhoz.
 
A pályázat keretében olyan együttműködések valósultak meg, mint a túrajelzések festésének frissítése, az állami gondozott és nevelőszülőknél élő gyerekek pénzügyi nevelésének segítése vagy sárkányhajózás szervezése hátrányos helyzetű gyerekekkel. 2015-ben közel 300 Erste kolléga vett részt a közösségi csapatmunkában.

 

További együttműködések

 

Mosoly Alapítvány

Az Erste Bank 2014-ben és 2015-ben támogatta a Mosoly Alapítvány Mosoly Váltó névre keresztelt kezdeményezését, melynek során több lelkes dolgozónk egy 4 km hosszú szakaszon együtt futhatott egy gyógyult kisgyermekkel.

Mosoly_Alapitvany_460x307
 

Szimplakert Közös Lábos Program

Az Erste Bank 2014-ben csatlakozott a Szimplakertben már hagyománnyá vált Szimplakert Közös Lábos Programhoz. A program során a résztvevő önkéntes munkatársak segítségével minden alkalommal adományt gyűjtünk: az általunk elkészített ebédet becsületkasszás rendszerben értékesítjük, és a befolyt összeget a kiválasztott szervezeteknek ajánljuk fel. Legutóbb, 2015 márciusában a vasárnap megrendezett Szimplakerti főzésen a 90 Decibel Alapítványnak gyűjtöttünk. Az Alapítvány a befolyt összeget kulturális intézmények – elsősorban a színházak és a múzeumok – hallás- és látássérültek számára való akadálymentesítésére fordítja.
 

United Way könyvgyűjtés

2015 tavaszán az United Way-jel együttműködve KÖNYVFORGATÓ néven könyvgyűjtést szerveztünk, melynek célja az volt, hogy az United Ways-hez csatlakozva felhívjuk a figyelmet a nyári olvasás fontosságára, egyúttal adománykönyvekkel elősegítsük, a kortárs kapcsolatok erősítésén keresztül pedig ösztönözzük a hátrányos helyzetű gyerekeket a nyári olvasásra.A könyvadományozási programhoz csatlakozva 2015 májusában 694 db könyvet gyűjtöttünk össze! Ezzel a számmal a program történetének legtöbb könyvét összegyűjtő vállalatává léptünk elő.
 
Mozgásukban korlátozott ügyfelek

Az Erste Bank Hungary Zrt. tovább folytatja a bankfiókok akadálymentesítését annak érdekében, hogy a kerekes székkel élők minél kényelmesebben végezhessék banki ügyeiket. Az ennek érdekében indított program eredményeként a bank 128 fiókból álló hálózatából 72 fiókot már akadálymentessé alakított, könnyebben megközelíthetővé téve a fiókok bejáratát és a könnyebb manőverezés biztosítása érdekében tágasabb tereket kialakítva az ügyféltérben. A jövőben pedig minden bankfióki beruházás az akadálymentes megközelítést lehetővé téve fog megvalósulni.

 

Az Erste Bank Hungary energiagazdálkodása

A bank mind a központi épületeiben, mind a fiókhálózatban nagy hangsúlyt helyez az energiahatékonyság növelésére és a fenntarthatóságra.
 
A bank központi épületei a kor építészeti követelményei szerinti műszaki felszereltséggel, modern hűtési és fűtési technológiákkal, és épületfelügyeleti rendszerrel felszerelt „A” kategóriás irodaházak. Számos helyen mozgásérzékelők, energiatakarékos és LED fényforrások kerültek telepítésre. A fűtés és a klímarendszerek éjszaka és hétvégén energiatakarékos üzemmódban működnek. Az épületekben minden munkaállomás természetes megvilágítású, ami a munkavállalók egészségének megőrzése és az energiafelhasználás csökkentésének szempontjából is fontos tényező.
 
Folyamatos fejlesztésekkel az épület energiaellátását biztosító berendezéseket hatékonyabb, az igényeket jobb hatásfokkal kiszolgáló berendezésekre cseréljük.

 

EBH_HQ_250x333 
A környezettudatosság jegyében a központi épületekben bevezetésre került a szelektív hulladékgyűjtés, melynek keretében a műanyagot, a papírt és a kommunális hulladékot gyűjtjük külön. Terveink között szerepel a szelektív gyűjtés bevezetése a fiókhálózatban is.

Az energiagazdálkodás hatékonyságának folyamatos fenntartásának és fejlesztésének érdekében ISO50001 szabványnak megfelelő menedzsment rendszert vezetünk be.

A fiókhálózat kialakításának energia-hatékony módját a folyamatosan fejlesztett tervezési sztenderdek előírásai biztosítják. A nyitvatartási rendhez igazodó üzemmód-váltásokkal biztosítjuk a használaton kívüli periódusok csökkentett energia-felhasználását.

A mesterséges világításokat energiatakarékos fénycsöves világítótestekkel, valamint az igényekhez igazított LED világítótestekkel biztosítjuk. A logó-világítások időprogrammal vezéreltek, az éjszakai világítást a legtöbb helyen korlátozzuk. Az alkalmazott új berendezések „A” energiaosztályúak.

Az újonnan telepített klímaberendezések kiválasztásánál az energia hatékony felhasználását támogató a VRV rendszerű (hőszivattyús) és inverteres berendezéseket részesítjük előnyben. Az újonnan telepített kazánok kondenzációs rendszerűek.

A papírfelhasználás csökkentésére az Erste Bank bevezette a saját ATM-ekben a bizonylat nélküli készpénzfelvétel lehetőségét, illetve újrahasznosítható, környezetbarát papírt használ automatáiban, valamint a napi munkamenet során.

A belső levelezési forgalomban a bank 24 alkalommal megcímezhető borítékokat, továbbá újrahasznosított papírt és bélyegzőket használ.
A leselejtezett, de még használható számítógépeket, valamint a használaton kívüli bútorokat rászoruló oktatási intézményeknek, illetve alapítványoknak adományozza a bank, a használt másoló, illetve festékpatronjait pedig a beszállítók visszagyűjtik.

A közlekedés közvetlen káros környezeti hatásának csökkentése érdekében a céges gépjárművek folyamatos szervizelésekor külön figyelmet kap a károsanyag-kibocsátásuk ellenőrzése. A bank a kerékpárral munkába járó kollégák számára a központi épületeiben kb. 180 kerékpár egyidejű tárolására alkalmas területet biztosít, ezzel is elősegítve az egészség- és környezetbarát közlekedést.

 

© 2016 - eselyekutcaja.ujbuda.hu